19013598-1-41
A Piarista Alapítványt azért hoztuk létre, hogy segítsük és támogassuk a piarista intézményeket küldetésük megvalósításában, a nevelés általi evangelizálásban. Ennek érdekében elősegítjük az intézményi és tartományi szintű projektek megvalósulását, ezek finanszírozásához forrásszervezési tevékenységet végzünk. A piarista küldetés minél tágabb megismertetése érdekében szemléletformáló kampányokat indítunk és kapcsolatokat építünk öregdiákjainkkal, valamint a piarista küldetés iránt érdeklődőkkel.
Követni a Rendalapítót, ezt szeretnénk megvalósítani az alapítványi projektjeinkkel és működéssel. „Rómában megtaláltam, hogyan szolgálhatom legjobban Istent: e szegény gyerekek segítése által, és nem is hagyom ezt el semmiért a világon.” – mondta Kalazanci Szent József. Az ő idejében innovatív és bátor kezdeményezés volt, belépni a gyermekek, különösen a szegény gyermek helyzetébe. Közösen szeretnénk az ő érzényekenységével megtalálni a mai kor gyermekeinek a szükségleteire a választ, amelyek az Örömhírt magukba hordozzák.
Kérjük, hogy…
Támogassa a piarista oktató-nevelő munkát azzal, hogy személyi jövedelemadója civil szervezeteknek felajánlható 1%-áról a Piarista Alapítvány javára rendelkezik.
Az idén is lehetőség van arra, hogy rendelkezzen az összevont adóalap után befizetett személyi jövedelemadója 1+1%-áról, ezt az szja-bevallástól függetlenül is megteheti.
A rendelkezés határideje: 2024. május 21.
Rendelkezni a következő módokon lehet:
Ügyfélkapuval rendelkezőknek legegyszerűbb az ESZJA online kitöltő program segítségével.
Postai úton: a 23EGYSZA jelű nyomtatványon, amelyet lezárt borítékban az adózó állandó lakcíme szerinti illetékes NAV címére kell megküldeni (A NAV címlista a csatolt fájloknál megtalálható). A Piarista Alapítvány adószámával és a Magyar Katolikus Egyház technikai kódjával kitöltött 23EGYSZA nyomtatvány letölthető a csatolt fájloknál az oldal alján. A nyomtatványon a következő mezőket kell pontosan kitölteni:
Az adózó azonosító jele
Az adózó neve
Az adózó postai levelezési címe
Kérjük munkánk segítése érdekében adja meg e-mail címét illetve lakcímét és járuljon hozzá adatai közléséhez a jobb alsó sarokban lévő négyzet bejelölésével.
Köszönjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával hozzájárul a Piarista Alapítvány munkájához.
Miben segíthet nekünk?
Projektjeinkre kattintva támogathatja azokat
Mentorprogram – Csillogó Szemek
A sátoraljaújhelyi Piarista Rendház „Csillogó szemek” elnevezésű...
Túratámogatás
Márciussal megérkezett a tavasz, a tavasszal, pedig a kirándulások...
Kalazancius Mozgalom
A Kalazancius Mozgalom – közöttünk csak KM – 2016-ban indult el...
Piaristák a menekültekért
Ukrajnában nem ért véget a háború, csak egyre kevesebb figyelmet...
Vass Péter szociális ösztöndíj
Az ösztöndíj célja a nehéz anyagi körülmények között élő, hátrányos...
Piarista Tanoda
A tanoda célja, hogy csökkentse a tanulók szociális hátrányokból...
Egyetemista ösztöndíj
A Piarista Alapítvány adománygyűjtő akciót hirdet, hogy minél több...
Szülői támogató rendszer, Budapest
A budapesti Piarista Gimnázium Szülői Szervezetének kezdeményezésére...