A Piarista Alapítvány 1991-ben azzal a céllal jött létre, hogy segítse a piarista intézményeket küldetésük megvalósításában a nevelés általi evangelizálásban. Eddigi eredményeink az Önök nagylelkű támogatásával voltak lehetségesek. Köszönjük, hogy továbbra is fontos Önök számára az osztozás a piarista közösség életében. A következő módokon támogathatja munkánkat:

Február 23-án, a Piarista Rend magyarországi honosításának ünnepén Kalazanci Szent József emlékérem kitüntetést vehetett át Szkladányi Sándor piarista öregdiák a Vass Péter szociális-ösztöndíj megalapításáért, a rászoruló diákok több évtizedes önzetlen és nagylelkű támogatásáért.

Mikor és hogyan került kapcsolatba a piaristákkal?

Elég rossz gyerek voltam, és édesanyám szeretett volna belőlem embert faragni. Úgy gondolta, hogy erre leginkább a piaristák alkalmasak. A családban a vallásosság nagyon erős volt. Édesanyám minden nap templomba járt, áldozott. Ilyen szellemben nőttem fel. Innentől kezdve adott volt, hogy nekem a piaristákhoz kell menni. Később tudtam meg, hogy édesapám és nagybátyám is járt a piaristákhoz Vácra. Kis érdekesség, hogy engem Budapesten a Mikszáth téren tanított még az a tanár, Pogány tanár úr, aki többek között eltanácsolta édesapámat „gyenge matek tudása miatt” az iskolából.

Milyen élmény volt a piaristákhoz járni? Milyen élményeket kapott?

Őszintén szólva, nagyon nehéz volt nekem odajárni. Elég öntörvényű ember vagyok, így a piaristáknál megszokott fegyelem néha nekem sok volt. Ugyanakkor meg elképesztően sokat tanultam és kaptam az iskolától és az ott tanító szerzetesektől. Életre szóló emlékek, de persze rengeteg kudarc és csalódás is járt ezzel. Összességében pozitív a mérleg, és nagyon örülök, hogy ott érettségizhettem.

A mai napig tartjuk a kapcsolatot az osztályból a barátokkal és négyévente érettségi találkozót szervezünk.

Tud esetleg olyan élményt, hatást mondani, amelyet a piaristáknál kapott és felnőtt életében is meghatározóvá vált?

Ilyen például a precizitás. Minden nap volt matek óránk. Pogány tanár úr minden reggel kiállt a Mikszáth Kálmán tér sarkára és beszedte az összes gyerektől a leckefüzetet, amit még aznap kijavított. Minden nap a diákok fele lefelelt. Úgy feleltetett, hogy felolvasta az ember nevét, elindult a diák a padsorból a táblához, eközben már megkapta a kérdést. Ha nem válaszolt azonnal helyesen, még ki sem ért a padsorból, már egyest kapott. Volt olyan időszak, amikor 30-40 darab egyesem volt, még véletlenül se volt egy kettes vagy hármas közötte. Ennek ellenére általában kettes-hármas matekos voltam, és matekból felvételiztem végül. Elképesztő nyomás alatt voltunk nála. Ez van, akinek bejön, van akinek nem. Én az utóbbihoz tartoztam, mégis nagyon sokat köszönhetek neki.

De számtalan pozitív tanári élményem is van. Jelenits tanár úr irodalomszeretete, a világ- és a magyar irodalomról mutatott képe csodálatos volt. Az ember csak bele tudott szerelmesedni ebbe.

Vagy ott van Makláry tanár úr, aki éneket tanított. Emlékszem, hogy bejött, felrakott egy komolyzenei lemezt és lehajtotta a fejét a padra. Mármint a tanári íróasztalra és úgy hallgatta. Mi pedig rácsodálkoztunk, hogy ez ilyen gyönyörű, hogy egy érett felnőtt embert a komolyzene így el tud varázsolni.

A kirándulások, amikor Jelenits tanár úrral elmentünk biciklizni és bejártuk a Felvidéket. Eljutottunk olyan magyarlakta településekre, ahol előtte még soha nem jártunk, láttunk olyan építészeti csodákat, amiről nem tudtunk. Ezek mind meghatározó élmények. Ugyanígy a nyári vitorlás táborok is nagyon szép emlékek.

Vagy például nagyon izgalmasak voltak Kovács tanár úrral a fizika órák, és még sok pozitív élményem van.

Ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy felmerült önben az ösztöndíj alapításának ötlete? Mi vezérelte?

Az ösztöndíj alapításában az játszott szerepet, hogy nekem nehéz gyerekkorom volt, nagyon nehéz körülmények között éltünk. Négyen voltunk testvérek, szüleink tisztviselők voltak, de különböző okok miatt ők is bizonyos negatív megkülönböztetésben éltek. Édesapám munkástanácstag volt ’56-ban, ezért aztán őt minden módon elnyomták. Nem nagyon volt pénzünk. Ebből én ki akartam törni, ezért aztán mindig dolgoztam. Már 13-14 évesen szenet hordtam, ablakot mostam, és hasonlók. Tudom azt, hogy mit jelent, ha valakinek nehéz a helyzete. Mivel a sors úgy hozta, hogy azt mondhatom, sikeres üzletember vagyok, és akkor miért ne támogassak olyanokat, akiknek viszont szüksége van a segítségre. Ezek az apró segítségek is nagyon sokat jelenthetnek. Egyáltalán az, hogy azok a gyerekek, akik ezt a támogatást kapják, tudják, hogy nincsenek egyedül, vannak akik gondolnak rájuk. Sosem találkoztam még olyan gyerekkel, akit támogattam, de ő tudja, hogy valaki gondol rá, és anyagi segítséget küld neki. Szerintem ez nagyon fontos nekik lelkileg. És én pont ezzel akarok üzenni nekik, hogy ezt a nehéz helyzetet fogják fel lehetőségként. Bármennyire meglepő is ez a gondolat, de a nehézség az lehetőség is. Én úgy gondolom, azért vagyok többek között sikeres, mert mindenért meg kellett küzdenem, semmi nem volt ingyen. Ők is ebben a nehéz helyzetben vannak, valószínűleg mindenért kétszer annyit kell dolgozniuk, mint a szerencsésebb helyzetben levő sorstársaiknak. De ez később kamatostul megtérül majd.

Évről évre nő a támogatást kérő diákok száma, de nő az Önhöz csatlakozó adományozók száma is. Mit üzenne azoknak, akiknek lehetőségük van támogatni a diákokat? Mivel szólíthatnánk meg őket?

Leginkább azzal, hogy ez egy nagyon jó dolog. Adni ezerszer jobb, mint kapni. Nekem sokkal nagyobb örömet okoz az, hogyha valakin tudok segíteni, minthogy bármilyen ajándékot kapok. A másik az, hogy látni kell, ebben a világban a társadalmi és anyagi különbségek nőnek, a világban és a magyar társadalomban egyaránt.

Különösen nehéz a helyzet egy családi tragédia, betegség, elhalálozás esetén. Azok a gyerekek hogyan nőnek föl, ki ad nekik támogatást? A hivatalos állami rendszer nagyon hézagos, vagy nem igazán hatékony. Én mindig azt vallom, hogy a gyereknek a családban a legjobb, és a családon keresztül kell őket támogatni. Számomra fontos, hogy a támogatott gyerekek, vagy a családok érezzék, hogy nincsenek egyedül. Én gyakran gondolok rájuk, így ismeretlenül is.

Ebben az évben a BIOFIL és a Fermentia Kft-k segítségével 5 millió forintot ajánlottam fel az alapítványnak, ami 25 diáknak havi 20 ezer forint támogatást jelent. Korábban 10 ezer forint volt az ösztöndíj havi összege, de az infláció miatt most már emelni kellett ezen.

Mit üzen a támogatott gyerekeknek?

Mindig van az életben, aki tud segíteni, fel kell ismerni ezt a lehetőséget és bátran élni kell vele. Úgyis mondhatnám, ne féljenek segítséget kérni. A másik pedig, hogy legyenek mindig céljaik, álmaik, amit meg akarnak valósítani.

Piarista Rend Magyar Tartománya

Képek: Wágner Csapó József és Csapó Viktória

A piarista rend “Close to Calasanz” elnevezésű nemzetközi programja a rend európai országainak piarista kötődésű, jórészt egyetemista korú fiataljainak ismeretterjesztését célozza, azokét, akik a helyi Kalazancius Mozgalmakban (KM) tömörülve tanulnak, dolgoznak, szabadidejükben rendszeresen közösen tevékenykednek, fiatal felnőttként a piarista lelkiség útját immár tudatosan, kereső módon járják. A program egyhetes nyári ifjúsági találkozó keretében a piarista rend alapítójának, Kalazanci Szent Józsefnek a nyomába szegődni hívja a fiatalokat. A résztvevők Kalazancius életének római és assisi helyszíneit bejárva, illetve az első piarista iskolák történetét őrző falakon belül egymással is ismerkedve közelebb kerülhetnek saját hivatásukhoz is.

Idén spanyol, lengyel és magyar fiatalok utaztak el a rendezvényre, a magyar Kalazancius Mozgalom képviseletében Csete Annamária (KM Kolozsvár), Környei Viktor (KM Szeged) és Martos Emőke (KM Budapest) vettek részt.

Az emlékhelyek felkeresésén túl a fiatalok lehetőséget kaptak arra, hogy előadások formájában ismertessék meg egymással saját KM tevékenységeik felépítését, a fiatalokkal való foglalkozás és a közösségben megélt keresztény élet hozadékait, tapasztalásait. Itt szerzett tapasztalataikat, fejlődésüket, tudásukat, lelki ajándékaikat hazaviszik országaikba, eljuttatják saját közösségeikhez.

A hét során megismerték a helyi “piarista nővérek” (calasanziane) gyermeknevelő, missziós tevékenységét, amely által az érdeklődő fiatalok tevékeny, karitatív módon kerültek még közelebb rendalapító atyánkhoz.

“Mi lakik a szívetekben?” – Pedro Aguado generális atya ezekkel a szavakkal lelkesítette a Kalazanci Szent József rendalapító életének római és assisi helyszíneinek nyomába eredő Close to Calasanz találkozón összegyűlt fiatalokat, akik szívükben gazdagodva érkeztek haza.

“What dwells in your hearts?” – Young student members of the Calasanz Movement met in Rome

A kuratórium ismét döntött a nyári piarista túrák, táborok támogatásáról. A 40 beérkező pályázatra összesen 5.630.000Ft támogatást ítélt meg. Ezzel közreműködhetünk 12 vizitúra, 10 kerékpártúra, 8 gyalogtúra, 4 állótábor, 3 vízi és kerékpártúra, 2 napközis tábor, 1 külföldi út megvalósításában. A támogatásból szerényebb anyagi körülmények között élő diákjaink részvételéhez járulhatunk hozzá, illetve kisérő tanárok költségcsökkentéséhez.

Hálásan köszönjük azokat az adományokat, amelyekből ez lehetővé vált!

Április végén a pápalátogatás köré szervezett Piarista Ifjúsági Találkozón több mint 150 diák vett részt a Kárpát-medence piarista intézményeiből.

A program során részt vettünk a fiataloknak szóló találkozáson a Szentatyával az Arénában és a vasárnapi pápai szentmisén a Kossuth téren. A köztes időkben pedig az idősebb diákok vezetésével kiscsoportos foglalkozások, Christian Party és közös szentségimádás segítette a résztvevő diákok elmélyülését. Az Alapítvány támogatása biztosította, hogy támogathattuk az ideérkező diákok utazási költségeit (ami a díjmentes utazási lehetőség mellett is jelentős költséget tettek ki a fővárosban) és az őket kísérő tanárok díjmentes részvételét. Különösen is fontosnak tartjuk, hogy a határon túlról is csatlakozhattak fiatalok a Ferenc pápát köszöntő csapathoz.

Az alkalom célja volt, hogy a diákok megismerjék és elsajátítsák a helyes vitakultúra alapjait, majd a tanultakat gyakorlatban, párban dolgozva ki is próbálják, emellett felfedezzék és tudatosítsák, hogy a hétköznapokban, a saját felelős diákképviselő munkájukban hol alkalmazható az elsajátított készség.

A találkozót Zsódi Viktor Sch.P. tartományfőnök atya nyitotta meg. Tartományfőnök úr egy, a társadalmunk számára is fontos esemény, Joseph Ratzinger és Jürgen Habermas vitájáról, annak tanulságairól és hatásáról beszélt a diákoknak, majd felkérte őket, hogy diákönkormányzati munkájukban, felelős iskolai polgárokként segítsék a piarista értékek továbbadását és megélését intézményeikben.

A köszöntőt egy rövid játék követte, ami az intézmények közötti ismeretségek kötését és erősítését volt hivatott szolgálni. Ezután vágtunk bele a vitakultúra alapjainak elsajátításába, amit egy közös pizza-ebéd követett. A nap második felében négy csoportban, páros munka keretében valós, az iskolai életben is élesen megjelenő témákat feszegető tételmondatok segítségével próbálhatták ki a fiatalok a délelőtt során tanultakat.
A napot mindenki a saját DÖK csapatában zárta. A fiatalok azon gondolkodtak, hogy otthoni környezetükben mi az a sürgető helyzet és ügy, amit a tanult keretek és formák segítségével a következő hónapokban a helyi vezetéssel meg fognak beszélni.
A diákok fáradtan, de annál nagyobb lelkesedéssel, új kapcsolatokkal, új tapasztalatokkal zárták a napot.

Tóth-Szabó Veronika

A piarista hivatás évében zajló csapatverseny első két helyezettjének az volt a jutalma, hogy részt vehettek egy erdélyi mikrobuszos utazáson. A jutalomút során meg akartuk mutatni a győztes diákoknak az erdélyi piarista jelenünket és múltunkat, valamint Erdély természeti kincseiből is részesülni akartunk. A challenge győztese a Phoenixek mosonmagyaróvári csapata lett, míg a második helyezést a Tengeralattjárók budapesti csapata érte el. A diákokat Tőzsér Pál és Szabó Dániel piaristák kísérték el a nagy utazásra 2023. február 2-5. között.

A csütörtök reggeli indulás után az első megálló Sátoraljaújhely volt, ahol megismerkedtünk Szabó László piaristával, majd a közös ebéd után a piarista tanoda felé vettük az irányt, ahol a tanodába járó gyerekekkel töltöttük a délutánt. Miután mindenkinek elkészült a leckéje közös játék következett, valamint egy fergeteges kispályás focimeccs a fiúk nagy örömére. Az első napot közös palacsintázással és társasozással zártuk.

Másnap kora reggel indultunk tovább Nagykárolyba, ahol már vártak bennünket a Kalazanci Szent József Líceumban. Miután körbenéztünk a nyüzsgő iskolában, átsétáltunk a piarista nővérek nagykárolyi házába, ahol a gyermekotthon lakóival közösen ebédeltünk majd a korcsolyapálya felé vettük az irányt. Nagyszerű élmény volt találkozni a nővérek lelkesedésével és szeretetével, amivel a gondjaikra bízott gyerekek felé fordulnak. Felejthetetlen élmény volt, amikor az egyik kisfiú egyszercsak oldalra mutatott és azt mondta, hogy ott jön anya. Meglepődve fordultunk oldalra, amikor is észrevettük, hogy Ágnes nővér érkezik biciklivel a korcsolyapálya mellé.

Péntek késő este hatalmas havazás közepette érkeztünk meg Kolozsvárra, ahol már Molnár Lehel piarista atya várt bennünket egy hatalmas adag pizzával. A rövid bemutatkozás és a vacsora után ezt a napot is közös esti imával zártuk, amelyben megköszöntük az Úrnak mindazokat az élményeket, amelyekkel megajándékozott minket. Másnap, szombat reggel túrázni indultunk a Kolozsvárhoz közeli Tárnica-tóhoz. A tó mellett sétálva Tőzsér tanár úr rögtönzött földrajzórát tartott, amely során megfejtettünk egy csomó geológiai jelenséget. A hegyre meredek turistaút vezetett fel bennünket, ahol már több mint 20 cm-es friss hó fogadott bennünket. Mire lefelé indultunk a hegyről az erős szél és a havazás is alább hagyott. Este még megnéztük Kolozsvár belvárosát és a piarista templomot az egyetemi lelkészséggel együtt.

Másnap reggel hazafelé vettük az utunkat, de mielőtt az országhatárt átléptük volna, még megálltunk Temesváron, ahol Kocsik Zoltán atya fogadott bennünket szeretettel, és megmutatta Temesvári utódiskolánkat és annak gyönyörűszép templomát. Az utazásunkat Szegeden zártunk, ahol a piarista templomban mondtunk zárószentmisét, amelyben hálát adtunk a közös utazás számtalan élményéért és az együtt töltött időért. A piarista világ sokszínűségéről szerzett, fontos és személyes tapasztalatainkkal indultunk hazafelé Budapestre és Mosonmagyaróvárra.

https://piarista.hu/piarista_challenge_a_hivatas_eveben/