Hírek/aktualitások

Close to Calasanz - Közel Kalazanciushoz

2023. július 3-10. között spanyol, lengyel és magyar fiatalok találkoztak Rómában, akik Kalazancius atyánk életének római és assisi útját járták be.

Hajrá piarista túrák, táborok!

A kuratórium ismét döntött a nyári piarista túrák, táborok támogatásáról.

Piarista Ifjúsági Találkozó Ferenc pápa látogatásakor

Április végén a pápalátogatás köré szervezett Piarista Ifjúsági Találkozón több mint 150 diák vett részt a Kárpát-medence piarista intézményeiből.

Diákönkormányzatok tavaszi tartományi találkozója

Április 12-én tartottuk a diákönkormányzatok tavaszi tartományi találkozóját, melyre közel 60 diák és pedagógus érkezett Nagykanizsáról, Mosonmagyaróvárról, Hédervárról, Budapestről, Vácról, Kecskemétről és Szegedről.

A 2022-ben felajánlott SZJA 1 százalékok felhasználása

Köszönjük, hogy 2022-ben is ilyen sokan ajánlották fel adójuk1%-át a Piarista Alapítvány javára! A befolyt összegből a képen látható célokat támogatjuk.

Piarista challenge a hivatás évében - Jutalomút Erdélyben

A piarista hivatás évében zajló csapatverseny első két helyezettjének az volt a jutalma, hogy részt vehettek egy erdélyi mikrobuszos utazáson, ahol megismerhették erdélyi piarista jelenünket és múltunkat, valamint Erdély természeti kincseiből is részesülhettek.

KÖZÖSSÉGBEN, ÉRTÜK.
 

 

Projektjeink

Egyes projektjeinkre kattintva támogathatja tevékenységünket.

Rólunk

A Piarista Alapítványt az újjáalakuló Magyar Piarista Diákszövetség alapította 1991-ben. Bő negyedszázados sikeres működést követően a diákszövetség átadta az alapítói jogokat a Piarista Rend Magyar Tartományának.

A csatolmányban megtalálható a 2021. december 21.-étől hatályos Alapító Okirat, valamint a legutóbbi éves beszámoló és közhasznúsági jelentés.

A piarista rend katolikus tanító szerzetesrend. Tagjai a szokásos szerzetesi fogadalmak mellett negyedik fogadalomként a gyermekek neveléséről való különleges gondoskodást vállalják.

A piaristák rendjét Kalazanci Szent József (1556-1648), egy Rómába került spanyol pap alapította, aki 1597-től kezdve munkatársaival "kegyes", azaz ingyenes és vallásos iskolákat működtetett a Városban. Közösségüket 1617-ben V. Pál pápa kongregációvá nyilvánította, majd 1621-ben XV. Gergely pápa ünnepélyes fogadalmas szerzetesrenddé tette.

A Piarista Alapítványt azért hoztuk létre, hogy segítsük és támogassuk a piarista intézményeket küldetésük megvalósításában, a nevelés általi evangelizálásban. Ennek érdekében elősegítjük az intézményi és tartományi szintű projektek megvalósulását, ezek finanszírozásához forrásszervezési tevékenységet végzünk. A piarista küldetés minél tágabb megismertetése érdekében szemléletformáló kampányokat indítunk és kapcsolatokat építünk öregdiákjainkkal, valamint a piarista küldetés iránt érdeklődőkkel. 

 

Kuratórium

  • Valaczka János Pál SP
    Elnök
  • Lázár László
    Tag
  • Mikulás Domonkos
    Tag
  • Strommer Pál
    Tag
  • Tőzsér Endre
    Tag
 
 

 

Piarista Alapítvány
Adószám: 19013598-1-41
 

 

Közlemények

2022. évi pénzügyi beszámoló és közhasznúsági jelentés

A kuratórium 108/2023.05.19.sz. határozatával elfogadta a Piarista Alapítvány 2022. évi pénzügyi beszámolóját és közhasznúsági jelentését.

Kuratóriumi ülés meghívó

2023. május 19.-én 14,30 órakor tartja következő ülését a Piarista Alapítvány kuratóriuma.

Kuratóriumi ülés

2022. december 9.-én 8 órakor tartja következő ülését a Piarista Alapítvány kuratóriuma.

Kuratóriumi ülés

2022. október 6.-án 16. 30 órakor tartja következő ülését a Piarista Alapítvány kuratóriuma.

Kuratóriumi ülés meghívó

2022. május 5.-én 15 órakor tartja következő ülését a Piarista Alapítvány kuratóriuma.