Más szervezetnek ajánlja fel 1%-át, de adományával támogatna minket?
Adója 1%-át május 22-ig ajánlhatja fel, az idő fogy
Akalazanciusi identitásabban áll, hogy ténylegesen azt akarjuk élni és megvalósítani – hűségesen és kreatívan –, ami Kalazancius karizmatikus elképzelése volt. Ez az egész piarista rend vágya és elköteleződése, és mindazoké, akik felfedeztük – valamely hivatás keretében – azt a hatalmas kincset, amelyet Kalazancius karizmája kínál az egyháznak és a társadalomnak. Rendünk tíz identitáselemet javasolt „közös referenciakeretként az egész rend számára”, hogy rajta keresztül világosan kifejezze piaristaságunkat, az „általunk kínált képzés integrális jellegét”:
A sátoraljaújhelyi Piarista Rendház „Csillogó szemek” elnevezésű programjának fő célkitűzése hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű középiskolás lányok személyes kísérése annak érdekében, hogy a résztvevő lányok iskolájukat képességeikhez mérten a lehető legjobb eredménnyel elvégezzék, sikeres szakmai és érettségi vizsgát tegyenek. Ennek megfelelően a program gerincét képezi a tanulás segítésének megszervezése, a minél hatékonyabb tanulmányi előmenetel segítése.
A kifejezett tanulmányi megsegítésen túl segítséget nyújt a program személyes életpálya tervezésben és pályaorientációban. Figyelmet fordítunk a személyes életút alakításának segítésére, az önismereti munkára, az egyéni fejlődési utak feltárására és az azon való kísérésre. A program legfontosabb üzenete: „a te életedért te vagy a felelős”. Ezért célunk a személyes fejlődésre való igény felébresztése, a felelősségvállalásra való nevelés, a résztvevők képessé tevése életük tudatos alakítására felelős döntések meghozatala által.
A 2014/15- ös tanévben indult ösztöndíjprogram keretében évent 20-25 diákot támogatunk havi tízezer forintos ösztöndíjjal. Az ösztöndíj egy öregdiákunk felajánlásával jött létre.
Ha adományával a piarista szociális ösztöndíjprogramunkat szeretné támogatni, az utalás illetve a csekk közlemény rovatába az VASS PÉTER ÖSZTÖNDÍJ megjelölést írja.
A tanoda célja, hogy csökkentse a tanulók szociális hátrányokból fakadó nehézségeit, segítse iskolai előmenetelüket, növelje sikerességüket, segítő környezetben gazdag módszertani tárházával pozitív tanulási élményben részesítse a gyerekeket. A munka három tízfős csoportban történik órarendi beosztással, délutánonként négy órában. Minden délután van matematika és magyar nyelv, valamint „egyéb tantárgy” nevezetű foglalkozás. Ez utóbbin az aktuális lemaradásokat lehet pótolni és a másnapra való felkészülést segíteni. Továbbá minden csoportnak van heti két hittanos foglalkozása és két fejlesztő alkalma, amit fejlesztőpedagógusok és gyógypedagógusok tartanak. Péntek délután sport, cigány kultúra, ének és tánc szerepel a foglalkozások között.
A Piarista Alapítvány több mint 10 éve támogatja a piarista intézmények nevelői munkáját a nyári túrák anyagi támogatásával. Legyen szó akár gyalogtúráról, evezős túráról, kerékpáros túráról vagy vitorlás táborról, a táborozásnak és túrázásnak valamennyi piarista intézményben nagy hagyománya van.
Kérjük, amennyiben támogatni szeretné a piarista túrák, táborok szervezését, az utalás vagy csekk közlemény rovatába a következőt írja: TÚRA
Támogassa a piarista oktató-nevelő munkát azzal, hogy személyi jövedelemadója civil szervezeteknek felajánlható 1%-áról a Piarista Alapítvány javára rendelkezik.
Adószámunk: 19013598-1-41
Az idén is lehetőség van arra, hogy rendelkezzen az összevont adóalap után befizetett személyi jövedelemadója 1+1%-áról, ezt az szja-bevallástól függetlenül is megteheti.
Postai úton: a 22EGYSZA jelű nyomtatványon, amelyet lezárt borítékban az adózó állandó lakcíme szerinti illetékes NAV címére kell megküldeni (A NAV címlista a csatolt fájloknál megtalálható). A Piarista Alapítvány adószámával és a Magyar Katolikus Egyház technikai kódjával kitöltött 22EGYSZA nyomtatvány letölthető a csatolt fájloknál az oldal alján. A nyomtatványon a következő mezőket kell pontosan kitölteni:
Az adózó azonosító jele
Az adózó neve
Az adózó postai levelezési címe
Kérjük munkánk segítése érdekében adja meg e-mail címét illetve lakcímét és járuljon hozzá adatai közléséhez a jobb alsó sarokban lévő négyzet bejelölésével.
Köszönjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával hozzájárul a Piarista Alapítvány munkájához.