Veled több! – Nemzetközi Piarista Ifjúsági találkozó volt Magyarországon

Öt év után ismét Magyarország adott otthont a nemzetközi Piarista Ifjúsági Találkozónak (Piarist Youth Meeting – PYM). A Nagykanizsán kezdődő és Budapesten véget érő rendezvényre Csehország, Fehéroroszország, Lengyelország, Románia/Erdély és Szlovákia piarista diákjai, szerzetesei jöttek el, hogy megismerhessék jobban egymás kultúráját, ugyanakkor megerősödhessenek közös hitükben. A piarista lelkiségre és a különböző nemzetek közötti kapcsolatokra épülő rendezvény elsősorban a 16-21 év közötti fiatalokat szólítja meg. A tartalmában és a helyszíneket illetően is változatos programnak köszönhetően a résztvevőknek lehetőségük nyílt az Istennel való kapcsolatuk elmélyítésére, barátságok kialakítására és ápolására,aktív sportolásra, különféle lelkiségi programokban, művészeti tevékenységekben és táncmulatságokban való részvételre. Emlékezetes marad bizonyára mindenki számára a homokkmáromi zarándoklat, a nagykanizsai városismereti vetélkedő, a színes műhelyfoglalkozások sora, a balatoni fürdőzés, a dunai hajózás, a Parlament és a keszthelyi Festetics kastély meglátogatása, az élő zenével és többnyelvű énekekkel kísért közös szentmisék élménye a Mátyás-templomban és a Piarista Kápolnában. (Az emblematikus “Christian Party”-ról se feledkezzünk el…:)) Július 24-én, a találkozó második napján Nagykanizsára ellátogatott Miguel Giraldez SchP, Európáért felelős generálisi asszisztens is,aki személyes történetekkel kísért, a fiatalokhoz címzett szentbeszédet tartott. A találkozó záró szentmiséjét Labancz Zsolt SchP tartományfőnök celebrálta Budapesten, aki a hét során több ifjúsági programhoz is szívesen csatlakozott.

Az ifjúsági találkozó létrejöttét a fiatalok saját anyagi szerepvállalása, a Piarista Alapítvány, a Piarista Tartományfőnökség és az EMMI támogatása tette lehetővé.