Erdei iskolában voltak a mosonmagyaróvári negyedikesek

4. osztályos diákjainkkal 5 napos erdei iskolai táborban voltunk 2018. 05.28 – 06.01. között, a budaörsi Csiki Pihenőkertben, ahol egy komplex erdei iskolai programon vettünk részt, aminek fő témája a honfoglalás kora volt, melynek keretében megismerhettünk őseink lakóhelyeit, életmódját, valamint az interaktív természetismereti foglalkozások keretében betekintést nyertünk gazdálkodásukba. Belebújhattunk a kornak megfelelő öltözékekbe, kipróbálhattuk az akkori gazdálkodási és vadászati eszközöket. Készítettünk gyógynövényekből herbáriumot, gyűjtöttünk ásványokat. Drámapedagógiai óra keretében eljátszottuk a Vérszerződést, a magyarok bevonulását,
Emese álmát, és a rovásírást is kipróbálhattuk. Kézműves foglalkozások keretében készítettünk nemezből tarsolyt, tegezt. A rengeteg szervezett program mellett a gyerekek számháborúztak, pingpongoztak, fociztak. Esténként egy általuk kitalált történetből írtak, és tanultak be „színházi darabot”, amit az utolsó estén adtak elő a tábor szabadtéri színpadán. A sok-sok élmény mellett a gyerekek szerint az volt a leges-legjobb, hogy jurtákban voltunk elszállásolva.

Tirpákné Illés Eszter
osztályfőnök