Közlemények

Kuratóriumi ülés

2018. április 11-én 16h-kor ülésezik a Piarista Alapítvány kuratóriuma, meghívó a csatolmányban.

Csatolt fájlok:
PDF ikon 180411_pa_kuratoriumi_ules_meghivo.pdf

szinodus
Hírek/aktualitások

Ifjúsági szinódusra készülnek a piaristák

2018 októberében rendezik meg a „Fiatalok, hit, hivatástisztázás” témájú püspöki szinódust, melyet Ferenc pápa hívott össze azzal a céllal, hogy megtudja, mit gondolnak a fiatalok Istenről, az Egyházról és önmagukról. Ez az esemény a fiatalokat teljes életre nevelő piarista rendnek is különösen fontos, ezért egy saját piarista szinódussal is csatlakoznak az egyetemes egyház tanácskozásához.

„Szinódusunk „Veled több” mottója gondolkodásra ösztönöz bennünket arról, hogy mi az közösségi és egyéni szinten is, ami által több tud lenni Egyházunk, a piarista rend, a közösségünk és a saját életünk. Egyben kutatjuk, hogy miként igaz ránk a mottó abból a perspektívából, hogy többek vagyunk Isten, az Egyház, a piarista lelkiség és hivatásunkkal vagy hivatásunk keresésével való kapcsolatunk által. A piarista szinódus ezért egy folyamatos együtt gondolkodás a fiatalokkal. A közeljövőben arra kérjük a ránk bízott fiatalokat, hogy az iskoláinkban, vagy a közösségi találkozások alkalmával tartott szinódusi foglalkozásokon, beszélgetéseken aktívan osszák meg nevelőikkel és egymással gondolataikat, véleményüket. Így létrejön egy kölcsönös reflexió hitünkről, az Egyházról és a hivatásról. Bízunk abban, hogy a piarista szinódus olyan megújulásra inspirál bennünket, mely nem áll meg gondolatok szintjén, hanem tettekben is megmutatkoznak gyümölcsei.” – összegzi a piarista szinódus céljait és folyamatát Szakál Ádám SP, a magyar rendtartomány ifjúságpasztorációért és hivatásgondozásért felelős asszisztense. A magyar tartományban a januárban meghirdetett piarista szinódussal kezdetét vette az áprilisig tartó előkészítő folyamat. A piarista szinódust koordináló generálisi csapat a tartományonként beküldött anyagokat összesíti és eljuttatja a szinóduson résztvevő szerzetesek részére, ezáltal is segítve tanácskozásukat. Az európai tartományokat érintő találkozó július 29. – augusztus 2. között lesz Salamancában. Ennek eredményét eljuttatják majd a szinódust előkészítő bizottsághoz, így a Szentatya és a szinóduson résztvevő atyák a piaristák meglátásaival gazdagodva tudnak tanácskozni a meghirdetett témákról októberben. Ferenc pápa felhívása az egész egyháznak, így nekünk is szól. Lehetőség és egyben kihívás is arra, hogy minden eddigihez képest koncentráltabban, felelős szabadsággal és a dialógus jegyében figyeljünk a fiatalok „hangjára”, ami jobbá, szebbé és éltetőbbé formálhatja közösségeinket és az Egyházat. A szinódusi események folyamatosan nyomon követhetők a magyar tartományi és a szinódusi facebook oldalon is: fb.com/piaristak; fb.com/piaristsynod; piaristsynod.org.

onk_hir
Hírek/aktualitások

Meghívás Újhelybe önkéntesnek lenni

Kedves Öregdiákok!

Sátoraljaújhelyen négy éve éledezik és gazdagodik a piarista jelenlét. A kollégiumunk mellett bontakozik a templomi közösség, született egy piarista tanoda, ahol harminc szegény sorsú roma gyermekkel vagyunk együtt tanuló közösségben napról napra délutánonként, van egy önkéntes programunk és húsz középiskolás hátrányos helyzetű lányt mentorálunk. Nagyon gazdag az a világ, amire az Úristen Kalazancius karizmájában meghívott bennünket itt.

Azért szólítalak meg Benneteket, hogy ebbe a gazdag és bennünket is ajándékozó szolgálatba munkatársakat hívjak. A Magyar Piarista Diákszövetséggel közösen hívok minden olyan érdeklődőt egy találkozásra március 10-én 16 órára az öregdiák szövetségbe (a Budapesti Piarista Gimnázium, 1052 Budapest, Piarista utca 1. a kápolna melletti „üveges terem”), akiket érdekel az, amit Sátoraljaújhelyen tesznek a piaristák és esetleg szívesen kapcsolódnának ehhez a küldetéshez az önkéntesség valamely formájában. Akkor is várunk, ha éppen most nem látod, hogyan szeretnél vagy tudnál kapcsolódni; vagy esetleg éppen most még nem is szeretnél, de van benned nyitottság és érdeklődés. A találkozón mindent megtudtok arról, hogy miről szól a meghívásunk. Itt csak röviden: együttműködni kicsikkel és fiatalokkal, mellettük állni, őket segíteni iskolai előmenetelükben és az élet nyújtotta gazdagsághoz való hozzáférésükben. Mindezt közösségben elkötelezett emberekkel, sikereket, örömöket, gondolatokat és tanácstalanságokat megosztva egymással. Hívlak munkatársnak, tanú társnak – mert együtt nagyobb mértékben hozzáférhetünk ahhoz a gazdagsághoz, amelyet az Úristen akar nekünk ajándékozni.

Ne feledd: március 10-én van egy helyed az öregdiák szövetségben, és van ott egy neked szóló ajándék, amit csak ott tudsz megtalálni 🙂

Szabó László piarista, az élet tanúja a szegénységben Sátoraljaújhelyről

Hírek/aktualitások

“Végre valami forradalmi történik a szakképzés érdekében” – Vállalati workshop és nyílt nap Gödön

A címben szereplő mondat egy vállalati vezető meglátása volt azok közül, akik meghívást kaptak a gödi Piarista Szakközépiskola újragondolása érdekében rendezett vállalati workshopra. A Göd 2.0 folyamatában a piarista rend és az iskola stratégiai csapata vállalatok vezetőivel, humán erőforrás szakembereivel találkozott január 25-én, hogy ötleteket, impulzusokat szerezzenek arról, milyennek gondolják a jövő szakemberét a munka világában. Besze Erika beszámolója. A programban Lázár László, a Piarista Rend Magyar Tartományának oktatási igazgatója köszöntője után a rend jelenéről, a szakképzés 2018-as helyzetéről esett szó legelőször. Valaczka János Pál SP főigazgató a gödi iskola múltját elevenítette fel, kiemelve, hogy a piaristák mindig igyekeztek innovatívan működni, akár kockázatot is vállalva. (Az 1991-es alapításkor például egyáltalán nem volt még példa sem a piarista, sem az egyházi szférában egy szakképző iskola működtetésére.) A plenáris részt követően a jelenlévők kis csoportban dolgoztak, beszélgettek a szakemberek elvárt képességeiről, majd értékes és hasznos hozzászólások formájában meg is osztották egymással a véleményüket. A közelmúltban kezdődő folyamatba ezen a ponton már be tudtak kapcsolódni a cégek is. Szándék, hogy hamarosan további találkozókat szervezzenek Gödön, ahol a régióbeli vállalatok hálózatot tudnak alkotni, remélhetőleg közösen “megreformálva” a szakképzést. A vállalati találkozó másnapján már második alkalommal rendeztek nyílt napot a szakközépiskolában, amin az érdeklődő diákokat és szüleiket nem pusztán az iskola és a műhelyek bejárására, hanem az egész Gödi Jelenléttel való aktív találkozóra hívták meg. A résztvevők között többen már novemberben is voltak a gödi Piarban és most visszatértek, hogy újabb információt kapjanak a tervezett szervezeti átalakításról, az új képzési elképzelésekről és a felvételi módjáról. Az iskola és a gyakorlati oktatással foglalkozó Piarista Oktató és Szolgáltató Kft. vezetőihez természetesen csatlakoztak az ott dolgozó mesterek, tanárok is. A délelőtt nagyobb részében többállomásos feladatot oldottak meg a diákok, annak jegyében, hogy a következő tanévben orientációs évben vesznek részt, ahol a szakma helyett a szakmacsoportok és a képességek-, készségek fejlesztése kerül előtérbe. A feladatok között akadt térlátást, memóriát, tapintást, ügyességet felmérő típusú is. A visszajelzések alapján – bár meglepő volt, hogy a nyílt napon nem csak előadások voltak, vagy nyitott órát lehetett megnézni – tetszést aratott a résztvevők körében ez a teljes egészében gödi tanárok és mesterek által kiötlött verseny. (Ugyan nem hirdettek győztest, de ajándékot mindenki kapott. Az öt állomáson kaptak egy-egy alkatrészt a diákok, s közben már gondolkodhattak arról, mi lesz belőle….Végezetül egy kereplővé tudták a darabokat összeszerelni.) Folytatás egy rendhagyó felvételi formájában, 2018. március 9-10-én!

Közlemények

A bíróság bejegyezte az alapító okirat változásait

A Fővárosi Bíróság 12.Pk.63.722/1990/48. sz. végzésével 2018. január 25-i hatállyal bejegyezte a Piarista Alapítvány alapító okiratának változásait, ettől a dátumtól teljes jogkörrel működik az új kuratórium.

Csatolt fájlok:
PDF ikon 2018_01_25_bejegyzo_vegzes_alapitoi_jogok.pdf

Közlemények

Alapítói jogok átadása

A Magyar Piarista Diákszövetség választmányának 2017. október 7-i ülésén a választmányi tagok döntöttek arról, hogy a Piarista Alapítvány alapítói jogait átadják a Piarista Rend Magyar Tartományának. Egyúttal, a kuratórium lemondását követően, az új alapítóval egyeztetve új kuratóriumot nevezett ki, melynek tagjai: Lázár László, Mikulás Domonkos, Strommer Pál, Szilvásy László SP, Valaczka János Pál SP (elnök).

Csatolt fájlok:
PDF ikon mpdsz_valasztmany_jegyzokonyv_kivonat_2017_10_07.pdf

Közlemények

Kuratóriumi tag változás

Szilvásy László kuratóriumi tag 2019.március 27.-ei hatállyal benyújtotta lemondását a kuratóriumi tagságról. Helyére 2019. május 1- 2019. szeptember 30.-i időtartamra Svastits Géza került kinevezésre.

Az alapító okirat módosításának időpontja 2019. május 1. A változást az illetékes bíróság bejegyezte, a végzés jogerőre emelkedésének időpontja 2019.június 26.

Csatolt fájlok:
PDF ikon 190626_fov_tvszek_vegzes_kepviselo_es_kuratoriumi_tag_valtozasrol_2019_133.pdf

Közlemények

2016. évi pénzügyi beszámoló és közhasznúsági jelentés

Mellékletben a Piarista Alapítvány 2016. évi pénzügyi beszámolója és közhasznúsági jelentése.

Csatolt fájlok:
PDF ikon 2016_evi_beszamolo_es_kozhasznusagi_jelentes.pdf

Közlemények

2015. évi pénzügyi beszámoló és közhasznúsági jelentés

Mellékletben a Piarista Alapítvány 2015. évi pénzügyi beszámolója és közhasznúsági jelentése.

Csatolt fájlok:
PDF ikon 2015_evi_beszamolo_es_kozhasznusagi_jelentes.pdf

Közlemények

2014. évi pénzügyi beszámoló és közhasznúsági jelentés

Mellékletben a Piarista Alapítvány 2016. évi pénzügyi beszámolója és közhasznúsági jelentése.

Csatolt fájlok:
PDF ikon 2014_evi_beszamolo_es_kozhasznusagi_jelentes.pdf