Kategória: Hírek/aktualitások

pym1
Hírek/aktualitások

Itt a nyár, kezdődnek a túrák, táborok!

Gyalog vagy két keréken, evezővel vagy vitorlával a piarista diákok egész biztosan túráznak és táboroznak a nyári szünidő alatt. Ebben segíti őket több mint egy évtizede a Piarista Alapítvány az anyagi keretek megteremtésével.

A piarista intézményekben zajló nevelés részeként nagy hagyománya van ezeknek a túráknak, amik számos barátsággal, élménnyel és tapasztalattal gazdagítják a diákok életét. Ebben nagy részt vállalnak a pedagógusok, akik szabadságuk alatt vállalják, hogy felkészülnek és vezetik a túrákat és táborokat.

Az idei évben láthatóan nagyobb igény mutatkozik a nyári programokra, így a szokásosnál több, 45 túrapályázat érkezett be az intézményektől. Ezeket a Piarista Alapítvány megemelt keretösszeggel, mintegy 2 millió forint támogatással segíti. A programok között gyalogos, biciklis és vízitúra, napközis tábor és külföldi kerékpártúra egyaránt található. Az elkövetkező hetekben 950 diák összesen mintegy 5000 napot tölt majd túrázással és táborozással.

1_03
Hírek/aktualitások

1% – Közösségben, értük.

Elindult az 1% gyűjtő kampány.

Elérkezett a személyi jövedelemadó 1+1%-ának felajánlási ideje. Többszáz éves történetünk során szorgalmunk és jóakaróink anyagi támogatása biztosította a diákokért végzett odaadó munkánkat. Kérjük, támogassa a piarista oktató-nevelő munkát a személyi jövedelemadója civil szervezeteknek felajánlható 1%-ával, rendelkezzen a Piarista Alapítvány javára!

Adószámunk: 19013598-1-41

A 2020-ban beérkezett SZJA 1% felajánlásokat az alábbi célokra fordítjuk

alapitvany_koszono_1_002
Hírek/aktualitások

Hálásan köszönjük adományaitokat – Vége az adventi kampánynak!

2021. január 31-én zárult az adventi adománygyűjtő kampányunk. Ismét megtapasztalhattuk a piarista missziót támogató sok jóakaró közösségét.

Jóvoltotokból összesen 6 730 000 Ft adomány érkezett.

Hálásak vagyunk mindazoknak, akik ez alkalommal is támogatni tudták céljainkat.

Támogatásaitoknak köszönhetően 2021-ben több mint 35 rászoruló diákot tudunk Vass Péter szociális ösztöndíjban részesíteni, és közel 30 nyári túrát tudunk támogatni, fontos segítséget nyújtva ezáltal sok nehéz helyzetben lévő piarista diák és családjaik számára!

cikkhez_vass_peter1946_0
Hírek/aktualitások

Vass Péter, a “csudaparasztok” segítője. Piarista Kisokos

Vass Péter piarista szerzetes a névadója a Piarista Alapítvány szociális ösztöndíjának. Bár neve és munkássága sokak számára kevéssé ismert, „a csalhatatlan ízlésű esztéta” nagyfokú szociális érzékenységgel rendkívül sokat tett a magyar fiatalságért, különösen a hármashegyi és nagyhegyesi „csudaparasztok” felkarolásával.

Vass Péter 1911-ben született Tatabányán. 17 évesen tette le első fogadalmát. „Egyéniségét legszembetűnőbben a mérsékelten haladó eszmék s főleg a szociális szempontok iránti fogékonyság jellemzi” – írta róla ezüstmiséje alkalmából rendtársa, a tudós Balanyi György.

1936–1944 között a rend debreceni gimnáziumában tanított. Debreceni tanár korában fölfedezte, hogy „a Debrecen-környéki nagy vacuum tele van hintve jeltelen házakkal, magukban óvakodó tanyákkal, bizalmatlan, maguknak élő gazdálkodókkal, vagy berogyott életű, testileg-lelkileg a minimumra igénytelenedett szolganéppel.” Ezért 1938-tól tanyai misszióba kezdett, vasárnapokon kijárt misézni Hármashegy és Nagyhegyes tanyaközpontokra, 1942-től pedig a tehetséges fiúkat (akiket tréfásan „csudaparasztoknak” nevezett) bevitte a gimnáziumba.

1945-ben a tatai piarista gimnáziumba került, ahol nem mindennapi pedagógiai feladatnak válik részesévé: a háború vége felé ebben az iskolában is akadozott illetve szünetelt a tanítás, de ha volt is, a környékbeli diákok nem tudtak odautazni, hiszen még a békésebb időszakokban is bizonytalan volt a vonatközlekedés.

1949-ben, az államosítást követően mint győri egyházmegyés Alsógallára került, ahol 1955-ig szolgált. Itt – ahogy maga írja – „a Gondviselés jó humorérzékkel a sváb paraszti és az ipari bányászvalóságot” az ölébe tette: „nesze neked, katedrán csenevészedett filozopter, tanuld meg az életet!” Olyan világgal találkozott itt, mely kora bölcsészei illetve teológusai jelentős része számára ismeretlen volt, itt többet tanult, mint az egyetemen, „és több életismeretet, mint amennyit a könyvben meg lehet írni.” Itt kénytelen volt megtanulni „a pasztoráció modern nyelvét”, hiszen „a parasztnak a kövek, és a malterosláda többet mond, mint az ékes paszto­rá­ció.” Két templomot is renovált, harangot öntetett, kelyhet csináltatott, s Feszty Masával ő készíttette el az időközben országos hírűvé vált keresztutat.

1957 és 1962 között Budapesten, a XX. kerületi Stromfeld Aurél általános iskolában, majd 1963 és 1965 között a Kossuth Lajos Gimnáziumban tanított. Hasonlóan piarista kollégájához illetve sorstársához, Egyed Andráshoz, ő is szívén viselte a gyermekek közösségi életre való nevelését, mint ahogy arra több dokumentum is utal.

Politikai per áldozata lett, és megjárta a börtönt, végül könyvelőként dolgozott a tatabányai bányánál. Foglalkozott irodalmi tanulmányokkal, fordításokkal és Prohászka műveinek újra kiadásával. 1982. január 3-án hunyt el.

Cikkünk Szende Ákos írásának szemlézésével készült el: Piarista eszmék és sorsok a 2. századból c. kötet (2013). A tanulmány teljes terjedelmében cikkünk alatt érhető el.

photo-1582213782179-e0d53f98f2ca_0
Hírek/aktualitások

Lezárult az őszi adománygyűjtő kampány

Az őszi adománygyűjtő kampányunk véget ért.

Összesen 2 231 000 Ft adomány érkezett jóvoltotokból.

Ebből 1 377 000 Ft-ot tudunk egyetemista ösztöndíjakra és a Kalazancius Mozgalom vezetőképzőire fordítani. Hálásan köszönjük a támogató figyelmet és minden beérkezett adományt.

photo-1582213782179-e0d53f98f2ca
Hírek/aktualitások

Befejeződött az őszi adománygyűjtő kampány

Október 27.-én az őszi adománygyűjtő kampányunk befejeződött.

Összesen 1.296.500 Ft érkezett a ti jó voltotokból. Ebből 759.500Ft az Egyetemista és Tanárképzési ösztöndíjakra, és 245.000 Ft a sátoraljaújhelyi Csillogó Szemek – mentorprogramra.

Hálásan köszönjük a támogató figyelmet, és minden beérkezett támogatást.

„Mindig hálaadással tartozunk Istennek értetek, testvérek.” /2Tessz, 1,3/

70_img_0621_v
Hírek/aktualitások

Kamarás-ösztöndíj átadó

Kamarás Lajos a budapesti Piarista Gimnázium hálás öregdiákja 2019 tavaszán alapította meg a Kamarás Alapot a budapesti Piarista Gimnázium természettudományok (különösen a matematika és a fizika) területén tehetséges diákjainak támogatására azzal a céllal, hogy a támogatott diákokat segítse tehetségük kibontakoztatásában.

Ebben a tanévben került sor először az ösztöndíj odaítélésére. 2020. október 20.-án az iskola vezetése, a természettudományos munkaközösség vezetése, és a Piarista Alapítvány képviselőjének jelenlétében Bóné Márton, és Szőke-Brandt Áron 11.a. osztályos tanuló vehette át az ösztöndíjat.

Kívánjuk, hogy ez az elismerés valóban hozzá tudjon járulni fejlődésükhöz.

1photo-1503676382389-4809596d5290
Hírek/aktualitások

Idén is Vass Péter szociális ösztöndíj és Egyetemista ösztöndíj

Az idei tanév elején is kifejezhettük mellé állásunkat nehezebb sorsú diákjaink, és családjaik felé.

A beérkezett 74 pályázatból 60 diáknak biztosít Vass Péter szociális ösztöndíjat a Piarista Alapítvány. A tanév 10 hónapjában havi ösztöndíjjal segítve mindennapjaikat.

Az Egyetemista ösztöndíjra 21 pályázat érkezett, ebből 7 öregdiákunk részesült az első egyetemi év folyamán ösztöndíjba, megsegítve az indulással járó költségek finanszírozását.

vandortabor_zselic_5
Hírek/aktualitások

Erdei vándortábor a Zselicben

Mosonmagyaróvárról 2020. június 22-28. között már második alkalommal vettünk részt diákjainkkal az országos „Erdei vándortábor” programon. A lehetőségek közül idén a zselici útvonalat választottuk viszonylagos felfedezetlensége, sajátos arculata miatt. A vándortábor kiindulópontja Kaposvár volt, ahová tömegközlekedéssel jutottunk el, onnan viszont már gyalogosan közlekedtünk. Az egy hét alatt kb. 80 km-t tettünk meg. A tábor célja elsősorban a természetjárás és a sport, illetve ezek segítségével az egészséges és környezettudatos életmódra nevelés. Persze ezek mellett meg kell említeni a tábor közösségépítő szerepét is, ami szintén nagyon fontos, és a mi esetünkben különleges módon valósult meg, hiszen vegyes korcsoportról lévén szó az idősebb diákok gondoskodó odafigyeléssel segítették a kisebbeket. Az egy hetes túra változatos programjai felejthetetlen élményt nyújtottak diákjainknak és persze nekünk, tanároknak is.

karacsony043
Hírek/aktualitások

Elindult az adventi adománygyűjtő kampány

A „Legyél te is ajándék mások számára!” című adventi kampány a személyes kapcsolatok ápolására, az ajándékozás értékére és a rászoruló piarista diákok megsegítésére hívja fel a figyelmet.

„Az adventi készületben, és különösen karácsonykor arra emlékezünk, hogy Jézus ajándékká lett a számunkra, így mi magunk is ajándékká szeretnénk lenni a többi ember számára. A karácsonyi ajándék ennek az ajándékozásnak a jele.” – Ezzel a felhívással szólítjuk meg azokat, akik idén karácsonykor, illetve a téli időszakban szeretnének tenni valamit barátaikért, szeretteikért, valamint a piarista iskolák rászoruló diákjaiért.

A Piarista Alapítvány minden télen meghirdeti adventi adománygyűjtő kampányát, amely során kifejezett gyűjtést szervez a nyári túrák és a szociálisan rászoruló diákok megtámogatására.

A kampány keretében idén olyan lehetőségekre hívjuk fel a figyelmet, melyek – különösen a koronavírus-járvány miatti korlátozások függvényében – igazán ajándékká tudnak lenni az ajándékozott személy számára:

Támogasd anyagilag a rászoruló diákok szabadidejét! (Túratámogatás, 15.000 Ft/diák)
Kapcsolódj be a sátoraljaújhelyi szegény családok számára indított ágynemű (takaró, meleg pléd, párna, lepedők és ágyneműhuzatok) gyűjtésbe!
Adományozz használt laptopot a gödi diákok online tanulásának megsegítésére!
Hívd fel egy barátod, volt osztálytársad, tanárod, akivel már rég nem beszéltél!
Segíts valakinek, aki tanulmányi gondokkal küzd!
Támogasd anyagilag egy rászoruló mindennapjait! (Vass Péter szociális ösztöndíj, 10.000 Ft/hó/diák)

Az adományozással kapcsolatos részletek ide kattintva érhetőek el.