Az idei tanév elején is kifejezhettük mellé állásunkat nehezebb sorsú diákjaink, és családjaik felé.

A beérkezett 74 pályázatból 60 diáknak biztosít Vass Péter szociális ösztöndíjat a Piarista Alapítvány. A tanév 10 hónapjában havi ösztöndíjjal segítve mindennapjaikat.

Az Egyetemista ösztöndíjra 21 pályázat érkezett, ebből 7 öregdiákunk részesült az első egyetemi év folyamán ösztöndíjba, megsegítve az indulással járó költségek finanszírozását.

Mosonmagyaróvárról 2020. június 22-28. között már második alkalommal vettünk részt diákjainkkal az országos „Erdei vándortábor” programon. A lehetőségek közül idén a zselici útvonalat választottuk viszonylagos felfedezetlensége, sajátos arculata miatt. A vándortábor kiindulópontja Kaposvár volt, ahová tömegközlekedéssel jutottunk el, onnan viszont már gyalogosan közlekedtünk. Az egy hét alatt kb. 80 km-t tettünk meg. A tábor célja elsősorban a természetjárás és a sport, illetve ezek segítségével az egészséges és környezettudatos életmódra nevelés. Persze ezek mellett meg kell említeni a tábor közösségépítő szerepét is, ami szintén nagyon fontos, és a mi esetünkben különleges módon valósult meg, hiszen vegyes korcsoportról lévén szó az idősebb diákok gondoskodó odafigyeléssel segítették a kisebbeket. Az egy hetes túra változatos programjai felejthetetlen élményt nyújtottak diákjainknak és persze nekünk, tanároknak is.

A „Legyél te is ajándék mások számára!” című adventi kampány a személyes kapcsolatok ápolására, az ajándékozás értékére és a rászoruló piarista diákok megsegítésére hívja fel a figyelmet.

„Az adventi készületben, és különösen karácsonykor arra emlékezünk, hogy Jézus ajándékká lett a számunkra, így mi magunk is ajándékká szeretnénk lenni a többi ember számára. A karácsonyi ajándék ennek az ajándékozásnak a jele.” – Ezzel a felhívással szólítjuk meg azokat, akik idén karácsonykor, illetve a téli időszakban szeretnének tenni valamit barátaikért, szeretteikért, valamint a piarista iskolák rászoruló diákjaiért.

A Piarista Alapítvány minden télen meghirdeti adventi adománygyűjtő kampányát, amely során kifejezett gyűjtést szervez a nyári túrák és a szociálisan rászoruló diákok megtámogatására.

A kampány keretében idén olyan lehetőségekre hívjuk fel a figyelmet, melyek – különösen a koronavírus-járvány miatti korlátozások függvényében – igazán ajándékká tudnak lenni az ajándékozott személy számára:

Támogasd anyagilag a rászoruló diákok szabadidejét! (Túratámogatás, 15.000 Ft/diák)
Kapcsolódj be a sátoraljaújhelyi szegény családok számára indított ágynemű (takaró, meleg pléd, párna, lepedők és ágyneműhuzatok) gyűjtésbe!
Adományozz használt laptopot a gödi diákok online tanulásának megsegítésére!
Hívd fel egy barátod, volt osztálytársad, tanárod, akivel már rég nem beszéltél!
Segíts valakinek, aki tanulmányi gondokkal küzd!
Támogasd anyagilag egy rászoruló mindennapjait! (Vass Péter szociális ösztöndíj, 10.000 Ft/hó/diák)

Az adományozással kapcsolatos részletek ide kattintva érhetőek el.

Becsöngettek: a tavaszi digitális távtanulás időszaka és a nyári szünet után örömmel mondhatjuk, hogy alapos felkészülést követően hagyományos módon megkezdtük a tanévet az ország összes piarista iskolájában.

Egymásért a járvány idején – tavasszal így tudtunk segíteni

A piarista rend küldetése a szerzetes és világi tanárok munkája mellett kezdettől fogva elkötelezett jóakarók támogatásának köszönhetően valósulhat meg. Szerteágazó oktatási-nevelési tevékenységünkből két, számunkra különösen is fontos ügy támogatását kérjük tőletek. Köszönjük, ha imádságaitokon túl anyagi támogatásotokkal is részt vállaltok a piarista nevelés társadalmat megújító tevékenységében!

Egyetemista ösztöndíjak

Kalazancius ösztöndíj. Támogasd azokat a piarista öregdiákokat, akik megfelelő szellemi, de szerény anyagi tőkével rendelkeznek ahhoz, hogy tanulmányaikat sikeresen elkezdhessék! Tanárképzési ösztöndíj. Támogasd a tanárszakos egyetemista öregdiákokat, hogy hivatásuk mellett elköteleződve piarista iskolában kezdhessék majd meg tanári munkájukat!

Sátoraljaújhelyi mentorprogram – Csillogó Szemek

Csillogó Szemek mentorprogram. Támogasd a sátoraljaújhelyi hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű középiskolás lányok mentorprogramját, hogy segíthessük őket tanulmányaik minél sikeresebb elvégzésében, életpályájuk és jövőjük biztosabb tervezésében!

A tanév elején most ehhez a két projekthez kérjük támogatásotokat. Tisztában vagyunk azzal, hogy a járványidőszak sokunknak jelent nehézséget, ezért különösen hálásak vagyunk mindazoknak, akik lehetőségeikhez mérten támogatni tudják a piarista küldetést.

Támogatásodat átutalással, vagy online felületen tudod eljuttatni hozzánk:

Piarista Alapítvány 10700024 70759196 51100005

Közlemény:

Sátoraljaújhelyi mentorprogram esetén: Mentor

Egyetemista ösztöndíj esetén: Ösztöndíj

Kérjük, hogy a céges adományozók az adószámot is tüntessék fel.

Online adományozói felület: alapitvany.piarista.hu/adomanyozas

Alapítványunk a tavaszi járványidőszakban öt diákunk válságos helyzetbe került családjának tudott segíteni 535.000 Ft értékben.

Négy, egyébként is nehezebb körülmények között élő családban a szülők a járvány következtében elvesztették munkahelyüket. Az ötödik családban a gyermekét egyedül nevelő édesanya elveszítette munkahelyét, lakhatásásuk is ellehetetlenült, az online oktatáshoz szükséges internet-előfizetést sem tudták megoldani.

Tanévkezdésre az öt családból négynek sikerült kilábalni a nehéz helyzetből, és nagyon hálásak voltak az alapítvány segítségéért.

Mindez az Önök nagylelkű adományainak köszönhetően volt lehetséges.

A veszélyhelyzet márciusi kihirdetése előtt vetette fel egy ismerősöm, hogy lehet menni az egyik budapesti kórházba önkénteskedni. Még azt is hozzátette, hogy ebben az időszakban mi más lehetne igazán piarista szolgálat, mint kórházban segíteni a rászorulókat. Azt hiszem, ez a mondat, indított el bennem valamit. Így aztán este rá is kérdeztem nála, hogy mi ez a lehetőség pontosan. Sokkal több információt nem kaptam, viszont egy email címmel és némi biztatással pár lépéssel közelebb kerültem ehhez az önkéntes lehetőséghez.

Eddig sosem végeztem egészségügyi munkát, de úgy gondoltam képes lehetek rá, így még aznap be is jelentkeztem a Budapesti Szent Ferenc Kórházba. Az önkéntesek szervezése még nagyon az elején tartott, de pár nap múlva érkezett a válasz, hogy várnak engem is az önkénteseknek szóló tájékoztató alkalomra. Ezen 5 jelentkezőnek tartottak eligazítást. Nagyon szimpatikus volt, hogy mennyire komolyan vették az informálásunkat, a felkészítésünket: főigazgató, főnővér, pszichológusok vezetője, kommunikációs vezető, és még más munkatársak is ott voltak, hogy minket képbe hozzanak. Az hamar kiderült, hogy a többi jelentkezőnek mind van egészségügyi végzettsége, de ezt még mindig nem láttam akadálynak. Úgy gondoltam, nagy kórházi leterheltség esetén az is segítség, ha nem a kórházi dolgozóknak kell ágyneműt cserélni, azt meg végzettség nélkül is meg tudom csinálni. Ahogy meséltek kicsit a kórházról, körvonalazódtak egyéb tevékenységek is, amelyekbe láttam esélyt bekapcsolódni. Végül a kórház 1% kampányába tudtam besegíteni. Eredetileg ez kb. kétnapos otthoni munka lett volna, de némi technikai malőr miatt több mint egy hétre elhúzódott, és így minden nap bejártam a kórházba.

Az önkénteskedéssel való tervem az volt, hogy én segítek nekik, de annyi mindent kaptam ezekben a napokban, hogy igazából nem is tudom hol állt meg a mérleg nyelve. A környezet inkább park, mint kórház, s ezekben a hetekben – akkor tavasszal – minden perc jót tett a lelkemnek, amit a szabadban tölthettem a négy fal helyett. Érdekes módon a munka végeztével, a veszélyhelyzet elmúltával sem szűnt meg velük a kapcsolatom, azóta is voltam programjukon.

Már hetek óta nem tartottunk Kalazancius találkozót. Egyrészt folyton volt valami kifogás, hogy ki mikor miért nem ér rá. Másrészt a saját gyengeségem miatt, mivel én is nehezen éltem meg az otthonlétet, begubóztam a saját világomba. Úgy gondoltam, nincs is szükség ezekre a találkozókra. Ekkor kaptam egy videót az egyik csoporttagtól. A közös messenger csoportunkban osztotta meg hajnali 2-kor, mivel az álmatlanság gyötörte.

Meghalt egy családtagja, és nem tudta kezelni a saját érzéseit. Meghalt, de őt a sírás helyett a megkönnyebbülés fogta el, hogy jobb ez így. Lelkiismeretfurdalása volt, hogy miért nem szomorú amiatt, hogy meghalt. Pedig pont hogy nagyon éretten gondolkozott, hisz mi felnőttek is azt kívánjuk az idős, haldokló családtagjainknak, hogy ne kelljen sokáig szenvedniük. Nagyon meghatott, hogy így megosztotta a csoporttal a terhét. Ahogy beszélt, egyre inkább láttam rajta a megkönnyebbülést. Eközben tudtam, most jött el az ideje a találkozónak. Másnap minden kifogás nélkül ott tudott lenni mindenki az online beszélgetésen. Mindenki érezte, hogy mi egy közösség vagyunk, és most valakinek szüksége van erre a közösségre. Együtt megbeszéltük, hogy amit érez, az igenis normális, és nem kell szégyenkeznie. Ahogy beszélgettünk, elmondta, hogy ő már többször imádkozott a Jóistenhez, hogy segítsen ezen a rokonán. Rájött, hogy a halál volt a segítség, mert már nagyon gyötrődött. Elkezdtük megosztani egymással azokat az élethelyzeteinket, amikor tudtuk, hogy meghallgatta az Úr a kéréseinket, még ha nem is mindig úgy, ahogy azt elképzeltük.

Nagyon meghatott ez a helyzet, hisz a halál elfogadása nagyon nehéz mindannyiunk számára. Ez a lány pedig éppen egy olyan helyzetben élte ezt meg, amikor be voltunk zárva, nem tudott sehova elmenni, hogy megnyugtassa a lelkét. Hiányzott neki a mise, hiányzott neki a gyóntatópapja. De mi ott voltunk, és együtt imádkozva segítettük őt át ezen a nehézségen. Akkor jöttem rá, milyen fontos a közösség, milyen fontos az, hogy mindig számíthassunk egymásra. Ez a helyzet kellett nekem ahhoz, hogy kilépjek a gubómból, és jobban észrevegyem a körülöttem lévő embereket, még ha személyesen nem is találkozhatok velük.

A karantén időszak közepén jártunk. Már javában osztottuk a higiéniás és élelmiszer adományokat a családoknak, amikor megkerestek a telepről. Egy olyan családból érkezett a megszólítás, ahol nincsen tanodás gyermekünk, de sok gyermeket nevelnek. Egy tizenhat éves, súlyos betegséggel küzdő fiút hoznak haza a kórházból, az ő elhelyezéséről kell gondoskodni. A kicsi házban egy kicsi szobát alakítottak ki rohamtempóban. Megható volt látni, hogy a cél érdekében szinte az egész utca összefogott. Néhány napjuk volt a fiú hazaérkezéséig. Úgy tűnt, hogy az építkezéshez minden adott, de nincs ágy és szekrény. Támogatóink jóvoltából tudtunk egy új szekrényt vásárolni, adományból pedig tudtunk vinni egy szinte új ágyat matraccal. Az utolsó pillanatra minden elkészült, a fiú otthon lábadozik egy új szobában.

Piarista megosztott küldetésem megéléseként lehetőségem nyílt egy gyermekek átmeneti otthonában foglalkozni, tanulni, játszani az ott lakó gyerekekkel. Az egyik kislánnyal szépen alakult a kapcsolatunk, mert bár a vele töltött idő „tanulós része” nem tartozott a kedvencei közé, mégis úgy tapasztaltam, hogy örül, amikor megérkezem.

Viszonylag hirtelen történt minden; az otthon vezetője felhívott, és közölte, hogy a járvány-veszély miatt a gyerekek nem látogathatók. A következő pillanatban pedig már mi magunk sem mentünk sehová, az emberek többsége az otthonában maradt.

Sok minden eszembe jutott az otthon végzett munka és „kényszer” lelassulás során… Vajon ez az árva kislány hogyan éli meg ezt a mindannyiunk számára nehéz és bizonytalan időszakot?

Felhívtam a gyermekotthont, melynek vezetőnője örömmel fogadta érdeklődésemet. Bátorított, hogy keressem meg telefonon magát a gyermeket, bizonyára nagy meglepetésnek éli majd meg a hívásomat.

S valóban így történt. Őszinte meghatottságot érzékeltem a vonal végén, hogy mesélhet nekem a bezárt mindennapjairól, a szigorú kijárási lehetőségeikről, az új és nehéz szabályok betartásáról.

Számomra az volt a legnehezebb, hogy nem igazán tudtam mivel biztatni őt. Olyan jó lett volna azt mondani, hogy „akkor a tavasz végén már újra találkozhatunk, addig kitartás, már nem sok van hátra, lehet számolni a napokat”… Szívszorító volt úgy elköszönni, hogy „persze, reméljük hamar vége lesz ennek, aztán újra mehetek, mehet ő is majd, ahová eddig”, miközben abban a pillanatban teljes volt a „köd” szinte minden szinten a jövőre nézve.

Nemrég újra felhívtam, hogy megtudjam, hogy hogy van azóta, hiszen eltelt közel két hónap. Már könnyedebb volt a hangja; megtudtam, hogy sok jó jegyet szerzett a karantén-távoktatás ideje alatt, és éppen a játszótérre igyekeztek.

„Légy jó!” – köszöntem el, és szépen megkaptam tőle én is az útravalómat: „Maga is!” smiley

Tavaly decemberben egy 6,3-as és egy 6,9-es erősségű földrengéssorozat rázta meg a Fülöp-szigeteki Mindanao-szigeten található Kiblawan városát, melyet két hónap alatt több mint kétezer utórengés követett. Ezek hatására a piarista Szent Kereszt Iskola és a rendház épülete is súlyosan megrongálódott, lakhatásra, tanításra alkalmatlanná váltak.

Mindanao szigetén a piarista rend két iskolával és egy templommal rendelkezik: Davao városában egy új, minden évfolyamon működő iskola (Kalazancius Akadémia), a sziget fővárosától körülbelül másfél órára fekvő Kiblawanban pedig egy egyházmegyei tulajdonú középiskola (Szent Kereszt Iskola) működik, melynek ötven évre vállalta a rend a fenntartását, továbbá itt található a Gyermek Jézus „plébániatemplom” is. Kiblawan városa Digos egyházmegyében található, 40.000 lelket számlál, lakói elsősorban mezőgazdaságból és halászatból élnek. A viceprovincia létrehozott egy hat szerzetesből álló közösséget az iskola szolgálatára, ahová közel 500 diák jár, 7. és 10. évfolyam közötti tanulók mindnyájan, a környék mezőgazdasági dolgozóinak gyermekei. Szüleik csekély anyagi lehetőséggel rendelkeznek, és a földrengések miatt most különösen is nehéz helyzetbe kerültek. Az egyházmegye jelenleg keveset tud tenni az iskoláért; szinte minden épülete komolyan megsérült a katasztrófa következtében.

E fokozottan nehéz helyzetben a piaristák ott maradtak és tanítanak. Apró, egyszemélyes sátrakban alszanak, ideiglenes fürdőszobát, konyhát, étkezőt hoztak létre. Kápolnájuk jelenleg egy padlózat nélküli, fedett, szűk garázs, ahol naponta gyűlnek össze, hogy megünnepeljék az eucharisztiát, és hogy megerősödjenek hitükben, hivatásukban.

Pedro Aguado piarista rendfőnök idén januárban meglátogatta a kiblawani közösséget. Vizitációja keretében munkatársaival felmérte azokat a legszükségesebb igényeket, amelyek lehetővé teszik a diákok már viszonylag rendezett körülmények közötti óralátogatását a következő tanévben. A rend egy ideiglenes, mégis „tartós” megoldásban gondolkodik: mivel jelenleg nincs lehetőség egy teljesen új iskolaépület létrehozására, előre gyártott elemekből próbálnak olyan osztálytermeket és melléképületeket építeni, melyek évekre biztosítják az iskolai élet folytatását, egészen addig, amíg nem születik új megoldás.

Ahhoz, hogy az iskola a következő tanévben (idén június) kinyithassa kapuit, minimálisan 200.000 euróra van szüksége. A rendfőnök atya felhívására a gyűjtés nemzetközi szinten elindult tavasszal az iskola megsegítésére, amelyhez a Piarista Rend Magyar Tartománya is csatlakozott egy osztályterem újjáépítésére elegendő 14.000 eurónyi adománnyal, melynek az egyharmadát a magyarországi Piarista Testvériség tagjai adták össze.

„Sokan emlékezhetnek arra az örömteli eseményre, amikor a magyar piarista iskolák segítő közösségének és egykori diákjaink egy nagylelkű csoportjának köszönhetően megújult a piarista rend legfiatalabb ázsiai intézményének, a kiblawani Szent Kereszt Iskolának a kosárlabdapályája. Az Urbán József generálisi asszisztens kezdeményezésére négy éve indult akció eredményeképp közel 1.400.000 Ft-ot sikerült pár hónap alatt összegyűjteni e célra. Felmerülhet a kérdés, hogy jelenleg, ilyen nehéz időkben, amikor itthon is oly sok embernek van szüksége segítségre, miért küldünk adományt egy távoli országba, miért nem itthon használjuk fel ezeket a forrásokat. Azt gondolom, hogy az a közösség, amelyik csak magára figyel, és csak magával kíván törődni, az könnyen önzővé válhat. Ezért számomra nagyon fontos, hogy a nehézségben és bajban is segítsünk azokon, akik nálunk is nehezebb körülmények között élnek” – fogalmazott Szilvásy László, a magyar piaristák tartományfőnöke.

Az iskola újraindításához további adományokra lenne még szükség. A gyűjtéshez bárki csatlakozhat a Piarista Alapítványon keresztül a következő oldalon, aki segíteni szeretné a rend missziós, nevelői-oktatói tevékenységét Kiblawanban: (https://alapitvany.piarista.hu/portfolio/egyutt-kiblawanert).